PainTek


Ez lesz ma a Factoryban. A végeredményről itt, a blogban olvashattok:)) Let’s paint(ek):)

Az úgy volt, hogy a szomszédos telket és a Factory irodaházát egy csúnya fa- és drótkerítés választotta el. Túloldalon Sztálingrád: lebontott ház, hatalmas tankcsapdák, még az orosz katonák is eltévednének, akkora lyukak vannak a régi épület helyén. Benőtte a gaz, betelepedtek kóbor kutyák és macskák. Ez bennünket nem zavart, mégis úgy hozta az élet, hogy épült egy szép új kerítés.

Olvastam egyszer az egyik könyvben egy párbeszédet. Két férfi áll az ablak előtt. Az egyik azt mondja a másiknak: nézz ki. Mit látsz? A másik válaszol: utcát. Mire az első: utcát? Inkább utat. Valahova visz. Ha az emlékezetem nem csal, egy Arthur Miller könyv volt. Azt akartam csak ezzel mondani, hogy minden nézőpont kérdése. Van, akiknek a kerítés azért jó, hogy ne lássanak be az utcára, hogy ne lássanak be a szomszédok. Biztonsági felszerelés elszeparóládáshoz. Másoknak a kerítés megmászni való, egy akadály, amit le kell győzni, mert ott a kíváncsiság: mi van mögötte? Megint másoknak a kerítés – a betonkerítés.. nos:  egy felület.

Méghozzá olyan, mi festék után kiált, ami kreativitás után kiált.

Valószínűleg egyikünknek sem jutna eszébe, hogy a háza kerítését ne egyszínű konzervatívra fesse. Amikor sétálsz a városban, látsz kék, zöld meg barna kerítéseket, akadnak fehérek is – na de hogy kép lenne rajtuk? Ugyan!

Egyeseknek talán még az ötlet is felháborító.

De egy kreatív ügynökség számára inkább ez a természetes, nem? Főleg, ha vannak olyan kollégák, akik a kannát nem onnan ismerik, hogy vizet hoznak benne a kútról.

Szóval volt ez a kerítés, ez a felület, aztán jött a kívánság, hogy legyen valami rajta. Ketten dolgoztak a terveken,  Karóczkai Zsolti és Burg Balázs napokon át rajzoltak, és végül letették az asztalra: ezt szeretnék. Mi is szerettük volna ezt.

Hát így volt.

És amikor eltelt egy kis idő – emésztési, átgondolási, újratervezési, szeretgetési, megismerési szakasz -, akkor Zsolt (Fábián) kihirdette a PainTek-et, azt a napot, amikor a meztelen kerítés ruhát kaphat.

És innen már minden úgy ment, ahogy a Factorynál szokott: gyakornoki pozíciójából főállásba átvett kollégánk, Kertész Máté tervezett néhány PainTek logót (nem is akár milyeneket), aztán elkészült a plakát. Készült egy költségvetés, meg bevásárolólista. Persze ezen kívül még kell sok más dolog: festék (sok), ecset (több méretben), üres flakon (a piktoroknak), teli flakon (az elfáradtaknak), enni- és innivaló (a jó hangulathoz), meg sok-sok segítő kéz.

A Factorynál ez is meg van.

Az előkészületek napja a csütörtök este volt: Burg és Zsolti projektorral kivetítették a kontúrokat, majd körberajzolták. Kertész Máté segítségével négy óra alatt készültek el a nagy munkával a telek oldalán húzódó kerítésen és a hátsó falrészen.

Ezen a képen Zsolti és Máté nem falat festenek, hanem éppen igyekeznek felszaladni a falra. Az eredményt sajnos nem publikálhatom:)

A fiúk éjfélkor fejezték be a kontúrok felfestését.

Iroda bezár, mindenki hazamegy, csicsi.

Aludtunk egyet. De milyen meglepő, csütörtök után csak jött a péntek. Ami nálunk is ugyan olyan munkanap, mint máshol. Ennek ellenére kettőkor már néhányan kint voltak az udvaron, festéket hígítottak, ecsetet fogtak.

És a fal ilyen volt. (Alul a fal, felül az a sárga a napvitorla)

Meg ilyen is volt:

És ilyen volt Burg napszúrás előtt illetve alatt.

Ez pedig Ragoncza művésznő, uzsonnát készít az önjelölt piktoroknak.

Ezek pedig itt már az önjelölt piktorok:

Hölgykoszorú. Nincs jobb délután az asztalt körbeülni, és hallgatni a madárcsicsergést.

Órák óta festünk. Egy kicsit túlságosan tűz  a nap, Burg persze nem hozott sapkát. Neki nem szabad napszúrást kapnia, mert nélküle nem készül el a falat díszítő graffiti. Karóczkai Zsolti a festékfelelős.

A drupálosok és a fejlesztők más logika szerint vesznek részt a festésben: először esznek, aztán dolgoznak. De nem haragszunk érte, ugyanis ők azok, akik a legrpecízebben festenek.

A legkitartóbbak egyelőre Blázy és Gyöngy. Várkonyi Zoli is nagyon alaposan dolgozik, nyilván azért, hogy ne kelljen újra csinálnia:)

Szabi munkában – a fotókat ő készítette. És hogy őt ki fotózta? Az titok:)

És itt már az alkotók tenyérlenyomata a Factory Hírességek Falán:

Amikor végignéztünk a falon, azt hittük, sosem leszünk kész. Burg persze nagyon boldog volt, hogy végre egy felület, amit nem neki kell egyedül csinálni, és azt mondta, hogy gyorsan fogunk haladni vele. Igaza volt: néhány óra alatt a nagyjával készen voltunk. Kiderült: bár nem mindenkin látszik, hogy van graffitis gyakorlata, jó néhány kollégánk kezében jól áll a flakon és a kanna, van, aki rutinját a brüsszeli metróalagútban szerezte, mások pedig csak kacsingattak a falfestés felé, de igazán nem engedtek a kíváncsiságnak.

A rajzszakosokon rögtön meglátszott, hogy ecsetfogásból több éves rutinjuk van, de a legjobb az volt az egészben, hogy a festéshez nem volt szükséges semmiféle előélet. És ami még jobb volt: semmi nem volt kötelező.

Talán ez tette igazán vonzóvá az egészet, hogy ez a mi falunk, és mindenki annyit fest rá és akkor, amikor akar.


Aki rajzolt, zenélt, festett, írt valaha, az tisztában van az alkotás örömével. De míg a zene, ha elhallgat, csak pár másodpercig cseng a közönség fülében, addig a rajz, a festmény – főleg, ha falon -, mindig ott van. Mindig szembenéz valakivel, aki arra jár. Rá lehet mutatni, lehet mondani: ebben én is benne voltam.

A törekvés arra, hogy alkossunk valamit, és hagyjunk valamit magunk után, állandó és örök. És bár nyilvánvalóan az utánunk jövők ötszáz év múlva nem fogják látni a Factory udvarának falát, azért mégis jó érzés nap mint nap majd erre jönni, és végignézni a téglákat, a rajzokat, arra gondolva: mindez közös munka eredménye.

És a valamit magunk után hagynit Zsolti meg Burg azzal is elősegítette, hogy kinyomtatták az egyes falrészleteket. Gyakorlatilag olyan volt, mint egy kisfestő – amit gyerekkoromban mindig is untam -, csak óriásiban, élesben. Ezt persze nem untam.

Tipikus magyar pillanat lenne, ha a Blázy nem dolgozna a háttérben, és Karóczkai Zsolti mellett még legalább öten állnának:)

És következzenek Szabi csendélet-fotói.

A ping-pong asztalnál lévő épületfalra más műfajú képet festettünk, ez, mint látjátok, még nincs kész. Azt sajna nem árulhatom el, hogy fog kinézni, ha elkészül, de itt a blogon meg fogjuk mutatni.

A festéket vízzel hígítottuk. Nagy találgatásra adott okot, hogy ha vízzel hígítható, akkor mi lesz, ha elered az eső, vagy ne adj isten, jön egy olyan igazi nyári zuhé, amikor két másodperc alatt a bugyid is vizes lesz. Arra jutottunk, hogy az eső le fogja mosni a falról a festéket, a Factory udvara pedig sárga-feketében fog úszni. Micsoda életkép! Micsoda design! De aztán a többiek mondták, hogy ez semmilyen körülmények között nem történhet meg.

Felmerült egy másik ötlet is, és ezt esküszöm, nem a sör mondatta: hogy jó lenne az udvari kavicsokat is sárgára és feketére festeni. Ezt akár kiadhatnánk bérmunkába is, vagy akár nyugtató terápia jelleggel felírhatnánk sokat idegeskedő kollégáinknak. Az ötlet azonban – finoman szólva – halva született, senki nem csapott le rá.

Nnna, ez az udarunk hátsó része, ahol béekidőben vérre menő pingpong-meccsek zajlanak. A falra került ábrák színvilágukban jól illenek a visszataszító tetőszerkezet rozsdás vasgerendáihoz, és a formák is visszaadják, mondhatni, felerősítik ennek az udvarrésznek a szögletességét. Ha lakberendezéssel foglalkoznék, akkor nyilván ilyen szövegeket kellene a szakújságokba írnom. Most, hogy kipróbáltam, már nem is tűnik olyan vonzónak. Lakberendező-szakíró. Hah!

A Factoryban az a jó, hogy a béke pillanatainak sok arca van. Amikor a kemény munka után – vagy helyett – megpihensz, senki nem áll mögötted ostorral. A Factory az esetek zömében a béke szigete, máskor meg persze az őrültek háza, de mi ezzel együtt, sőt, ennek ellenére is szeretjük.

Ezek pedig már esti felvételek. A háttérben látszik a majdnem kész falrészlet, az előtérben az asztalon pedig az alkoholt tartalmazónak látszó üvegek. Innen nyugtatjuk meg mindenkinek az anyukáját és a nagymamáját, hogy nem alkohol volt bennük, hanem természetesen szörp. A Factoryba soha, semmilyen körülméyek között nem kerülhet be alkohol. És ha be is kerülne, nem inná meg senki, mert mi mindannyian, egytől egyig absztinensek vagyunk. Amennyiben az nem betegség.

És még mindig nincs vége. A Paintek vol. 2-t most pénteken rendezzük meg. Ha befejeztük, megmutatjuk!

nyeső

Megosztás:
  • Facebook
  • Twitter
  • Google Bookmarks

0 Responses to “PainTek”


  • No Comments

Leave a Reply