Halfesztivál 2011 – hajnaltól pirkadatig (majd’ 24 óra blogja egyben)

2011. 09. 02. péntek 14.18 – … És holnap eljő a puszták halnépe a Partfürdőre.

Utánaszámolva igen csak régi motorosok vagyunk: idén ötödszörre nevezünk a hallék megmérettetésén, és idén ötödszörre hívtuk meg ügyfeleinket, hogy együtt töltsünk el egy napot a szőke Tisza partján, bográcsok között, az újszegedi oldalon. Büszkék vagyunk arra, hogy az elmúlt négy évben több százan fordultak meg a Factory placcán, ahol mindig volt valami látni-, enni és innivaló.

Míg tavaly Halléwood sztárjai lehettünk mindannyian erre a napra, idén a Puszták halnépének eljövetelét várjuk – és bizony, el is jönnek majd. Betyárjó napot akartunk szervezni, ezen több hónapja dolgozunk. Most az irodában hatalmas az izgalom és a várakozás – és bevallom, eléggé fáradtak is vagyunk, mert teendőink sora még nem ért véget a holnapi “nagy nap” előkészítésében. Ígérhetjük, hogy a szólással ellentétben ezen a napon az összes lány pártában marad – vagyis inkább lesz, a fiúk pedig pödörhető bajuszt növesztettek erre az alkalomra.

Úgy tűnik, az időjárás kegyes lesz hozzánk, eső nem lesz (a bloggeren kívül), azt pedig majd meglátjuk, hogy bírjuk a hőséget.

Öt bográcsban főzünk holnap: lesz hallé, slambuc, lecsó (vega is), harcsapaprikás és Pontyolyanmintalecsó fantázianevű étel, amelyet régi fakanalasunk, a Maszk Egyesület művészeti igazgatója, Balog Józsi főz majd. Hogy mi lesz a bográcsban, az egyelőre számunkra is titok, bár kódfejtő csapatunk egy héten át dolgozott azon, hogy kitaláljuk, mit rejt ama hozzávaló- és elkészítendő-lista, amit Józsi előzetesen küldött nekünk.

Ti értitek? Íme:

Vegyél halat, ponty.
Aztán a föld sójából.
Könnyezhetsz is a hagymától.
Az is sós.
De ne keseregj!
A paprika piros, fehér, zöld.
A paradicsom csak az egyik lehet.
Aztán további zöldségek, amelyek egyáltalán nem zöldek.
Sárgák, lilák, fehérek.
Nekem is van 30 literes bográcsom.
Üstöm is van, azt tényleg az enyém.
A bogrács közös.
Mindig azokkal, akik esznek belőle.
Tűz, igen, a tűz fontos.
Zsír, disznóból, nem sok.
De szűz oliva is.
Ki volna még szűz?
Mainapság.
Főszerek, ahogy csak én szoktam.
Csípni is fog.
Haza És Hal Adás!
Ti, akik isztok, ihattok sört és fehérbort.
Bár, ez utóbbi helyett a vörös illene.
De, ez már engem nem érdekel.
Én akkor már heverek a zöldben.
Jóéjtvágyat!

Egyelőre ennyi, kívánjatok nekünk a holnapi naphoz jó szerencsét, a nap süssön ránk, és mindarra a kétszázezer emberre, aki ezen a hétvégén kilátogat a XV. Nemzetközi Tiszai Halfesztiválra.

Hal(l)atlanul jó buli lesz!

Maradok holnapig tisztelettel: nyemcsok éva eső onleány hableány, halkoholista

2011. 09. 03. , szombat, 04.15. (IGEN, hajnali 4.15) – Szúnyogriadó

ÁÁÁÁ, aludni akarok még!

Csodálatos nyári hajnal. Kint vékony, sötétlila felhők úsznak az égen, azon ritka órák egyike, amikor még friss, hűvös levegő jön be az ablakon. Bosszúságomat erős kávéval igyekszem feledtetni, dupla tejszínhabbal a tetején. Tegnap este hatkor befejeztük a pakolást, a krémkészítő brigád este nyolc után végzett. Ilyenkor az embernek nincsen vágya semmi, mint hogy bedőljön az ágyba

1. mert fárasztó nap áll mögötte

2. mert még fárasztóbb nap vár rá.

Ez nem panasz, hanem tény.

A panasz most jön.

Jó blogger előző este összepakol. Feltölti a fényképezőgép aksiját, törli a memóriakártyát, a fotóstáskába teszi a kábeleket, szépen összecsomaglja a laptopot. Minden eshetőségre fel kell készülni, mondjuk, ha hajnal háromkor Tóth Zsuzsa telefonál (ami persze sosem történik meg, mert), akkor a blogger két perc alatt elkészül, indulásra és a világ megmentésére kész.

Ki gondolná, hogy az embert nem az óra ébreszti hatkor, hanem egy utálatos, kitartó szúnyog hajnalok hajnalán? Miközben 5 órakor igyekeztem a fülemtől elhessegetni az állhatatosan dünnyögőt, egyre mérgesebb lettem. A végén már Jancsó Anyád… a szúnyogok filmje jutott eszembe, de a szúnyogot ez sem érdekelte. Igyekeztem az első tál hallére gondolva szunyókálni még kicsit – na, gondolhatjátok, mekkora sikerrel.

Kitartó társam úgy felbosszantott, hogy idő előtt felkeltem.

Minden rossz, ami ma történik, a szúnyog hibája – gondoltam.

Aztán a derűs reggel, a reggeli  friss levegő, az erős kávé mindezt semlegesítette. Izgulok, mint mindig, amikor a Factory blogját írom szeptember első hétvégéjén, de arra gondolok, hogy a bográcsba kerülő halak nyilván még nálam is jobban izgulnak.

A széken kiterítve a kis virágos szoknya, a 2011-es halfesztre készült póló. Az óra 6 óra 14-et mutat. Ideje indulni. Csapjunk bele. Haláli jó buli lesz – legalábbis a halaknak.

2011. 09. 03. ,szombat, 09:05 – Kezdődik!!!

Apu, kezdődik! -  bejátszhatnánk az ide vonatkozó ismert reklámot. Mert mostmár tényleg ott vagyunk a közepében, vagy legalábbis a közepe elején. Minden idők legnagyobb sertepertéje jellemzi az újszegedi partfürdőn a Factory standját. Az irodából egy fuvarban, utánfutós transzporter hozta kis az ételhez valókat, az italokat, hűtőt, asztalt, betűket, és csárdabejáratot. Dj. Ruben (néhány hónapja hozzán szerződött fejlesztő kollégánk) gondoskodik a zenéről, meglepően jó szettet hozott. Négy bogrács körül már nagy a sürgölődés, a halászlét hagyomány szerint Kéringer Évi anyukája, Gyöngyi készíti. A slambuc-fronton gyakornonkunk, Kónya Miklós vezeti a főzést, keze alá dolgozik Rózsa Péter – amikor éppen nem néhány hetes kislányával büszkélkedik kollégáinak. A lecsót – több féleképpen, vega és nem vega kivitelben – a Factory Főzőstúdió tapasztalt fakanálforgatója, Barta Tamás készíti, a harcsapaprikás pedig Major Zsófi vezetésével, Bodó Réka, Széll Andrea, Kónya Vice és Lakatos Dia kuktáskodásával készül. Balog József, szintén állandó szakácsunk egyelőre még nem érkezett meg – de aki késik, nem múlik. Ezek itt még a készülődés pillanatai, amelynek felvételeit tekintve feltűnik a Factory fotósa is, Husz Szabi a fán. De őt ki fotózta le???

Bonyolult és rendkívüli koncentrációt igényel a felirat rögzítése a fára. Minden ügyes kézre szükség van, erre a rövid időre még Husz Szabolcs kollégánk is letette a fényképezőgépet, és felmászott a fára. Túlélte:)

Kiss Feri alulnézetből erősít. Nézzétek, milyen szép lesz!

Kónya Miklós előkészít. Slambuc lesz.

Fújhatjuk! Karóczkai Zsolt, meg az ő betűi.

Halpostaláda – mert nekünk saját képeslapunk és bélyegünk is van erre az alkalomra!

Na és itt van Burg Balázs szenzácós halpostaládája. Arra gondoltunk, hogy a vendégeink olykor nem tudnak mindenkit magukkal hozni ,akiket szeretnének, sőt, esetleg szívesen küldenének egy üdvözlőlapot azoknak, akikeket szeretnek. Ómódiak vagyunk kissé, hát persze, mert a képeslapküldés kiment a divatból – de ha már van egy jó képeslap, egy klassz, factorys halfesztes bélyeg, és egy gyerekeknek és felnőtteknek egyszerre tetsző postaláda, akkor ki tudna ellenállni?

Hát, meg kell mondjam, nap közben jól megtömték az óriási postahal gyomrát, nem maradt éhen:) A képeslapokat hétfőn szállítja el a Magyar Posta:) Lesz meglepetés, remélem, sokaknak. Hiába mondják: ómódi – egy üdvözlőlapnak manapság mindenki örül. Talán mert olyan ritka.

Aztán megérkezett a jeges autó, Kalmár Dani boldogan mutatta: van mivel hűteni a sört meg a halat, végre! A dekorcsapat szépen elkezdte felrakni a hatalmas betűket, amiket a Belvárosi hídról és a túloldalról is lehet látni: A Puszták hala így lesz világhírű.

Idén is terveztünk és gyártattunk naptárt: híres festők ismert műveit “halasítottuk”. Nekem ebből a naptárból, ami jövő augusztusig szól, ez a kedvencem. HalDalí. No me g a borító. Ki az urát szereti, Factorys hallét főz neki. Nagymamám konyhájának hangulatát idéz i az avítt falvédő.

Amint a lenti képen látható, a röndös embörök dolgoznak -  a menyecskék meg pózolnak. A pártákat saját magunk készítettük, Szénási Enikő és Szekeres Marcsi ruhája néptáncos múltjukból illetve jelenükből van biztosítva.

Persze, ahhoz, hogy minden működjön, kell egy árammester, egy technikai zseni. Nálunk ő Jan Mashat. Kábel nélkül nem élet az élet… Egy kábelnél jobb két kábel – vagy kebel, de ezt most nem bontanám ki, elvégre ez nem 18+as blog:)


Mozgókép Blázy módra – persze a fotón ez nem igazán jön le. Akik segédkeznek: Drabik Tibor és Nagy Attila gyakornokok és Karóczkai Zsolt. Illetve ő inkább nem is segédkezik, ő irányít.

Széll Andi keze, a Factory kése, Nyeső vágódeszkája, Mindenki harcsapaprikása készül. Lejjebb pedig Mindenki lecsója készül,vega és nem vega, tojásos és kolbászos és rizses változatban.

És itt vannak a lányok, szépek, mosolygósak.

Udvari Kriszta, a Factory PR és kommunikációs gyakornoka igazán kamera-érzékeny. Ahogy észrveszi, hogy ráfókuszálok, megáll és szélesn mosolyogni kezd. Imádom ezt a báját:)

A Factory cigánylánya, Bíró Ildikó.  A jóslás elmaradt, kártya helyett kamera volt nál – vagy kávé, időnként meg bajuszfestő szett.

Ahogy ilyenkor lenni szokott, a halfeszt a factorysoknak is jó alkalom arra, hogy egymással beszélgessenek – lehetőség szerint ne munkáról. Általában olyan kollégák találnak egymásra, akik a négyszintes irodaházunk két végében dolgozva nap vagy hét közben nem nagyon futnak össze, legfeljebb csak a Kedvesben:)

Zsíros Laci ekkor még nem tudta, hogy bajuszával megnyeri A legbetyárabb betyár címet:)

Na de tovább, mi történik még a Partfürdőn? Még mindig sok minden, mert készülődni kell!

Még csak kilenc óra volt, elvileg egy óra a vendégek érkezéséig. Nagyon izgultunk, de már annyira nem: nagy baj nem érhet már bennünket. Minden készen áll. Vagy legalábbis majdnem. Áramunk és bográcsunk szokás szerint nem volt reggel – de ez nem szegte kedvünk, szereztünk. A tonhal salátát Pap Gizi készítette el, nagyon finom volt, sajnálom, hogy nem hoztam haza belőle négy ételhordóval. De hát ez egy ilyen menet. És szépen asztalra kerültek a vendégváró falatok, amik reggeli gyanánt szolgáltak a korán kelt factorysoknak. A házikenyérnél nincs jobb a világon, mi már tudjuk, és a pékségben is számítanak ránk minden szeptember elején.

Az Ördögszekér idén először települt ki a halfesztre, szomszédságunkban vertek sátrat. A jóvoltukból betyártanyánkat szalmabálákkal vettük körül. Gyakorlott gyakornokaink kesztyűt húztak a bálapakoláshoz, úgy kevésbé szúr. Bekerítettük a területünket.

Amikor az áram nem ott van, ahol kéne, Szekeres Marcsi nem esik kétségbe. Neki mindegy, hol turmixol: asztalon vagy falevélszőnyegen. A cég egyik legremekebb szakácsa, igazi süteménykirálynő, és nem mellesleg fűszerpaprika bajnok – családostul. Ahol Marcsi megjelen, ott finom étel terem, jut eszembe ez a böte vers, de hát annyira nem is böte, leírom. Legyen a közé.

Na és a másik. A paprika. A lecsó alfája – az omegája ugye a paradicsom. Ennyi gyönyörű, hersegő, ropogós paprikának nem lehet ellenállni. Remélem, nem látta senki, hogy kivettem és megettem egyet. Nagyon jól esett.

Miközben a hatalmas nyárfa alatt ülök, irígykedve nézem a Tiszán egy ütemre evező sárkányhajósokat. A vízről egészen más a város, más a part – jó lenne egy kicsit ott ülni mellettük. Na de majd délben.

És most muszáj lencsevégre kapnom kedvenc összes kollégámat, mert annyira koncentráltan dolgoznak, hogy akad, aki még  a nyelvét is kidugja. Mindent meg akarok örökíteni!

UI: a fotókat Husz Szabi készítette, a fényképeket meg én.:)

2011. 09. 03, szombat, 10.12 – A betyár mindenit!


Idén a betyárokra szavaztunk. Csikóskalap, kék bő gatya, bajusz – festett, növesztett és ragasztott formában – minden volt. Bíró Ildikó cigánylánynak öltözött, a képen épp Dani fiának pingál bajuszt. A bajuszfesték a nagy hőségben elolvadt, de a betyár maradt a bajusz mögött:) Erre az alkalomra gyárott pólóinkat többen megirigyelték, vásárolni is akartak belőle – de hiába, eladásra nem szántunk ezekből a betyáros műremekekből.

Öröm, hogy egyre növekszik a gyereklétszám a Factoryban, és immár újabb pocaklakókkal büszkélkedhetünk – de róluk a boldog kismamák és kispapák engedélye hiányában nem számolhatunk be. Vannak nagyobb gyerekek is, távol a pocaklakóságtól: ők a jövő betyárjai.

Vendégeinket a regisztrációnál karszalaggal, ajándékkal, betyárpostával, zászlóval vártuk. A roham 10 után kezdődött – egyre-másra érkeztek meghívott ügyfeleink, nagy örömünkre többen ivadékaikkal együtt tisztelték meg rendezvényünket.

Új divat a graffitis betyár. Ennek két megtestesítője Marci és Tomi, akik órákon keresztül készítették jobbnál jobb firkálmányaikat. Természetesen csak a felnőttek által engedélyezett felületre, rongálást nem okoztak. Még:)

Bála és factorys zázslóerdő jelölte: erre kell jönni, itt vagyunk. Időnként feltámadt a szél, együtt zizegtette a  zászlókat a falevelekkel. Amikor éppen itt tartok a gondolatmenetben, az orromig eljut az bográcsok illata, és korogni kezd a gyomrom. Eszembe jut, még nem is reggeliztem. Ideje hát.


2011. szeptember 3., szombat, 10:30 – Bográcsba a halakkal!

A felirat fent, ahogy a háttérben is látszik a fotón. A bográcsban rotyog az étel. A factorys hölgykoszorú az árnyékba rakott padon készül az ebédre. Egyre-másra jöttek a vendégeink, és nagyon sok érdeklődő csak úgy bekukkantott hozzánk. Egy szentesi házaspártól megtudtuk: a partfürdőn sehol nem tudtak vásárolni hallét, mi pedig ajánlottuk nekik a tulsó partot – ott minden sátorban lehet kapni. A kukták egyre gyorsabban dolgoztak, a fát meggyújtották szakácsaink. A bográcsok köré egyre többen gyűltek, de messze volt még az ebéd.

Husz Szabolcs fotóskollégánk egy igen kedvelt cider társaságában pihent meg, neki is jár néha egy kis lazítás! Ha éppen nem fotózott, akkor a Facebook-on posztolt.

Vendégeink is jól érezték magukat, volt mit enni, inni, a gyerekeknek játszósarkot hoztunk létre, ahol az aprónép nagyon jól érezte magát. A homokozó-felszerelés mindig tuti biztos kisgyerekeknél, most is bejött. Nagyon szeretik.

Itt pedig a gyereksarok, lett benne gyorsan gyerekecske is.

Minibetyár: fotó apuval

Miről beszélhet Heszi és Blázy? Valami flex? Valami cash? Este megkérdezem tőlük, de szerintem már ők sem emlékeznek majd. A viccet félretéve: Heszi biztosan a müncheni továbbképzésről mesél, ahonnan tegnap éjjel érkeztek haza.

Dj. Ruben. Adta az érzést!

Éhcsillapítónak ott van a sok fionmság, amit a factorys aranykezű lányok készítettek. Görögös saláta, padlizsánkrém, gombakrém, na és a nagy kedvencem, a bruschetta. Bármilyen meglepő, egyiket sem kóstoltam meg, mert blogíráskor úgy izgulok, hogy nem tudok enni. Nem tudom, más is így van vele?

Na, ez volt az a kókuszgolyó, aminek a negyedét én ettem meg. Bocs:)

A harcsapaprikás alatt izzítja a tüzet Meisner Miki.

És itt vannak betyárjaink, először szépen beállnak komótosan fényképezkedni a magyar legények, aztán előrkerül a kancsikás ostor. Bárki kipróbálhatta.

2011. szeptember 3., szombat, 13:30 – Ejtőernyős paprikaszállító és sárkány, ha jó!

Volt egy pillanat a napban, amikor minden nyak kitekeredett a Partfürdőn, és minden szem az égre tekintett: hagyomány szerint megkérkezett a paprika a túlparton álló óriás bográcsba. Ejtőernyős hozta, mint minden évben. Pontosan célba ért, hatalmas tapsot kapott.

Itt pedig már sárkányhajósaink, vízre szállva. Nagy volt az izgalom, páran aggódtak is kicsit – mi lesz, ha felborulnak -, de a visszatérés után a fülig érő mosolyok arról árulkodtak: feledhetetlen élményt szereztünk vendégeinknek és kollégáinknak az evezéssel.

A szegedi ember manapság már nem tiszai ember. Pedig bárki lehetne az, aki venné magának a fáradtságot. Viszont egy Tisza-parti buli elképzelhetetlen anélkül, hogy vízre szállnánk. A tavalyi nagysikerű sétahajózást idén sajnos nem tudtuk megismételni – a hajó ugyanis elromlott. Szomorú! A nagy hajóból lett kisebb, ráadásul kettő, méghozzá sárkány. Vendégeink és kollégáink nagy izgalommal ültek be a hajóba. Ezúttal maradtak a hagyományos evezésnél, mint mondták, igen csak fárasztó volt. Az evezőt markoló lelkes hajósok körében nem váltott ki nagy sikert az a mondatom, hogy ” A Titanic utasai is így mosolyogtak induláskor” – de kiszállás után senki nem vert fejbe a lapátjával. Nyilván ismerik akasztófa-humoromat.

Lakatos Dia Pap Gizivel. Szépek a lányaink, és mosolygósak:)

Amíg a nagyobb gyerekek és még nagyobb felnőttek hajóztak, a gyereksarokba egyre több kis vendég érkezett. Az árnyékba, a fa alá raktuk a homokozót, vittünk a gyerekeknek üdítőt, süteményt – el is fogyott mind!

A mindig kedves, mosolygós irodavezetőnk, a lehetetlent nem ismerő Gyémántné Durmics Rita férjével és kislányával.

Amikor a múlt héten leültünk nagy lelkesen, hogy elkészítsük a halfesztre a pártáinkat, egy kicsit gondolkodnunk kellett. Valahogy nem jött be az ajtón velünk együtt a kreativitvás. Pedig mindenünk meg volt hozzá: meggypiros karton, aranyzsinór, flitter, fehér és arany tortapapír. Aztán belendültünk. Legalább húsz pártát készítettünk el, nem volt két egyforma. A piros szalagról is gondoskodtunk: menyecskék copfjába az való, meggypiros. Szekeres Marcsi itt éppen Gyöngy haját fonja.

2011. szeptember 3., szombat, 13:35 – Betyároknak betyárposta

Csak egy jó ötlet, egy képeslap, factorys bélyeg meg egy pofás postaláda kell ahhoz, hogy szeretteid is megtudják, mit csináltál ezen a szombaton! A betyárpostán nagy volt a forgalom egész nap.

A képeslapokra még factorys pecsét is került

2011. szeptember 3., szombat, 13:45 – Készüljél föl a hangulatra!

Nincs is jobb a büszkén mosolygó apáknál (Jan Mashat), a képbe állandóan begyalogoló fejlesztőknél (Csupity Ruben) és a távmunkában dolgozó, mosolygó Sacinál, meg egy elmélyülten koncentráló  Vencikénél!

2011. szeptember 3., szombat, 13:55 – Bográcsra fel!

Elképesztő. Hihhetetlen. Szenzációs. Ezekkel a jelzőkkel tudom csak jellemezni a Factorysok portáján készült ételeket. Kónya Miklós és Rózsa Péter slambuca annyira ízlett a társaságnak, hogy az esti partin ez az étel kapta a legjobb sz avazatot, így Kónya Miklós a legjobb szakács díjat. Igazából a halfesztiválon az ebéd a csúcs. Odáig felfelé peregnek az események, utána meg már – akár csak otthon – a mosogatás, a romok maradnak. Csak itt annyiban más, hogy nagyon sok jó emberrel lehet képletesen heverni a főzés után maradt romokon, és az is jó, hogy végre tudunk beszélgetni kicsit többet, kicsit másról, mint az irodaházban, ahol két ember közül legalább az egyik mindig rohan. Ez a nap mindig különleges. Jó, hogy bár hónapokig készülünk rá, és előző este már mindenki hullafárdat, pedig a neheze még el sem kezdődött, mégis tudunk nagyokat nevetni, hogy ha idegesek is vagyunk, egy viccel oldjuk a feszültséget, hogy a partnereink szeretik a sárga-fekete háromszög zászlóinkat, a szalmabálákat, A puszták hala feliratot, a csúcsos sátrunkat, örömmel fogyasztják azokat az előételeket és salátákat, amit a factorys lányok készítenek, nem beszélve a süteményekről, hogy a vendégeink minden bográcsból igyekeztek kóstolni, és tényleg pukkadásig ették magukat, hogy a betyárposta-láda megtelt, hogy a sárkányhajók teli voltak, hogy a borkóstolásnál megtelt a sátor, és mindenki élvezte a finom borokat. Hogy Milán szabadságon volt ugyan, de eljött, és a legnagyobb élmény a sárkányhajózás volt neki, hogy itt voltak a pesti irodában dolgozó munkatársaink és volt kollégáink közül is sokan, hogy Heszi minden képen sörrel a kezében áll, de mindenki tudja, hogy ez ugyan az a sör, amit még reggel nyitott ki, hogy a Gyöngyi-féle halászlére minden évben nagy az érdeklődés, és mindig van repetázó, hogy a HR-gyakornok este képes betyárjelmezbe bújni, és a Classic Café előtt mezítláb állva az utcán fogadni a vendégeket, hogy Góré Daninak remekül áll a csikóskalap, és hogy Andi tud úgy vágni, mint egy séf, hogy az idei halnaptárunk is mindenkinek nagyon tetszett, hogy  a pólónkból idén is többen akartak venni, hogy menyecskéinket a területünkre betévedt fotósok örökítették meg.

Bodó Réka nem tudott ellenállni a gyerekeknek: közkívánatra bajuszt festett magának


Kopasz Fabióla a Knorr-Bremsétől minden évben elfogadja meghívásunkat – csikós kalapot azonban most először próbált.

Slambuc-team: Miki és Péter a bográcsnál pózol

Dusha Béla bácsi – városunk fotóművésze – is ellátogatott hozzánk.

Ezek a képek jobban mutatják a jó hangulatot, mint ahogy azt a krónikás tollba mondhatná. Vagy éppen klaviatúrába öntené. Ismerőseink betértek hozzánk egy pohár borra, egy tál halászlére. Öröm volt velük beszélgetni, hosszú idő után újra látni őket. Örülünk annak, hogy Dusha Béla bácsi is megtisztelte a rendezvényünket.

És aztán eljött a várva várt pillanat, elkészült az ebéd! Gyöngyi bográcsánál rögtön sor alakult ki, türelmetlenül várt mindenki arra, hogy megkóstolhassa Gyöngyi utánozhatatlan halászlevét.

Akik bírták a meleget, a sátorba ültek le ebédelni, mások pedig az árnyas fák alatt ebédeltek.


Ezzel persze még nincs vége. Este a Classic Caféban tartottuk a záróbulit. A kávézót szokás szerint dekorcsapatunk feldíszítette, a vendégeket betyár és menyecske várt a bejáratnál. Fél kilencre minden vendégünk és kollégánk megérkezett – aki tehette, szundított egy órát, miután délután a Partfürdőről hazament, de a legtöbb munkatársunknak ez nem adatott meg. Így hát fáradtan, de továbbra is jó kedvűen néztünk az este elé – bár volt, aki már kicsit ferdén, kancsalítva.

Amikor végre mindenki összegyűlt, Fábián Zsolt ügyvezető köszöntötte a vendégeket, ezzel hivatalosan is megnyitva az esti partit.

És jött a díjeső:  vendégeinket, kollégáinkat egyaránt díjaztuk ezen a napont. A díjakat Tóth Zsuzsa operatív igazgató adta át.

A legtevékenyebb munkatárs-angyal díját Gyémántné Durmics Rita kapta, a legjobb séf Kónya Miklós lett (képünkön), slambucot főzött Rózsa Péter kispapa hathatós asszisztálásával.

A legcsinosabb menyecske díjat Szekeres Marcsinak szavazták meg a kollégák, Szénási Enikő Lilla hajszálnyira maradt le mögötte.

A legmesszebbről érkezett ügyfelünk a Farmittól Mikko Mielikainen (képünkön), a legbetyárabb betyárnak járó ajándékot pedig Zsíros Laci kapta.

A factorys lányok meglepetés-produkcióval emelték a hangulatot – nos, inkább viccesek voltunk, mint ügyesek. Néptáncos produkciónkat ennek ellenére nagy taps és üdvrivalgás kísérte – be kell vallanunk, egyetlen egy próbára volt időnk, ahhoz képest jók voltunk, és ami még ennél is fontosabb, mi nagyon jól szórakoztunk, még ha a lépéseket és a szövegeket néha el is vétettük.

Szólót táncol Gyémántné Durmics Rita és Szénási Enikő

Ügyfelünk, Manga Ákos, mint minden évben, idén is tortával lepett meg bennünket. Almási Péter és Góré Dani vágták fel.

A partin a S Hit gyülekezete adott több mint két órás fergeteges koncertet – Szeged leghíresebb zenekara egy orosz milliomos meghívását mondta le a Factory kedvéért. Külön örömünkre szolgált, hogy Burg Balázs ezúttal mikrofont ragadott, és beszállt egy dalba, mint énekes – sokszor szeretnénk még hallani:)

A záróbuli hajnalig tartott. Köszönjük mindenkinek, aki eljött – kollégák, ügyfelek, barátnők és feleségek, barátok és férjek, gyerekek, anyuk és apuk!

A hal legyen veletek, jövőre mindenkivel ugyanitt!

Jó pihenést, szép halfesztivál-várást, találkozunk 2012. szeptemberében!

nyemcsok éva eső onleány hableány

Megosztás:
  • Facebook
  • Twitter
  • Google Bookmarks

0 Responses to “Halfesztivál 2011 – hajnaltól pirkadatig (majd’ 24 óra blogja egyben)”


  • No Comments

Leave a Reply