Pap Gizi: „Minőségi munkahely, minőségi eszközök”

A Factory Creative Studio Kft. nyerte a 20-250 alkalmazottat foglalkoztató cégek kategóriájában a Legjobb Női Munkahely 2010 díjat. A díjátadó ceremónián tavaly   Budapesten az elismerést a Factory tulajdonosai, Fábiánné Bíró Ildikó és Fábián Zsolt vették át. Számunkra nagy büszkeség, hogy ezt a díjat magunkénak mondhatjuk. Cégünk a munkatársakról való gondoskodás tekintetében zárvány Magyarországon – kevés ilyet találni. Ezt ezzel a díjjal ismerték el. Sorozatunkban a factorystákat mutatjuk be: kolléganőinket, akik nap mint nap helyt állnak a munkahelyen, otthon, családanyaként, társként. Kérdéseinkre ezúttal Pap Gizi account menedzser válaszolt.

Angers - Franciaország

Hogyan és mikor kerültél a Factoryhoz?

– Tavaly nyáron jöttem, előtte 5 évig dolgoztam Dublinban, egy marketing ügynökségnél. A Factoryval először az egyetemi éveim alatt találkoztam, amikor támogatták a Frankofón Egyetemi Színházi Fesztivált, aminek szervezőbizottsági tagja voltam.

Hogyan kerültél Dublinba?

– Francia szakon végeztem, majd fordítással foglalkoztam. Szerettem volna az angolt felzárkóztatni az akkori francia tudásomhoz. Fél éves tartózkodást terveztem, de 5 év lett belőle. Az ír akcentust is sikerült előbb utóbb megszokni, azóta is szívesen hallom vissza filmekben, a legújabb ilyen film a „The Guard”, melyet ajánlok mindenki figyelmébe, szerethető.

Dublin

Cliffs of Moher - Írország

Cliffs of Moher - Írország

– Miért szeretsz itt dolgozni?

– Hálás vagyok azért, hogy nem kell Budapestre költözni azért, hogy az ember minőségi munkahelyen, minőségi eszközökkel, nagyon jó és fiatalos közegben dolgozzon.

– Mi a feladatod a Factoryban?

– Account menedzser vagyok. Az ügyfelekkel tartom a kapcsolatot, próbálom feltérképezni az üzleti igényeiket és elvárásaikat a hozzám tartozó projektekben, a technikai teammel együttműködve. Feladatom még belső marketinges anyagok szerkesztése, ilyen a FACT, a Sony Pictures Television számára készülő, negyed évente megjelenő kiadványunk.

– Szerinted miért a Factory a legjobb női munkahely?

– Sok családos nő dolgozik itt, és a Factory megpróbál nekik minél többet segíteni. Nagyon jó példa erre az új dadus, Éva, aki a Családbarát Munkahely program keretében kezdett el nálunk dolgozni. Szerintem ez unikum, főleg Szeged környékén. Lehetőség van arra, hogy a dolgozók behozzák a kisgyermekeiket, ami nagyban megkönnyíti a mindennapi élet szervezését a családok számára.

– Milyen álmaidat szeretnéd most megvalósítani?

– Nagyon szeretek utazni, most azt az álmot dédelgetem, hogy nyáron Dél-Franciaországba, Provance-ba látogatunk. Franciaországban tanultam egy évig, viszont Provance eddig valahogy kimaradt.

– Milyen helyeken jártál eddig?

– Mivel nem éltem sokáig itthon, Nyugat-Európát próbáltam minél jobban bejárni.

Ronda - Spanyolország

Párizs

Szicília

– A legtávolabbi hely, ahova eljutottam, Marokkó volt. Nem a turista helyeket céloztuk meg elsősorban, hanem a kisebb városokat. Érdekes élmény volt, hogy mindenhol alkudni kellett az árakból, egy idő után már kifejezetten fárasztó állandóan erre figyelni.

Alkudozás Marokkóban

– A franciát tudod hasznosítani a Factoryban is?

– Voltak már olyan feladatok, ahol jól jött a francia tudásom, a mindennapokban viszont az angol szükséges elsősorban a munkámhoz.

Mit tudhatunk a hobbidról és a családodról?

– A hétköznapokban szeretek színházba, koncertekre járni. Nemrég jártunk Szabadkán egy Pintér Béla előadáson, a Desiré fesztivál keretében, amit a Factory támogat.

Melyik a kedvenc könyved?

– Inkább kedvenc íróim vannak. Most egy nagyon jó könyvet olvasok, Andreï Makine Francia hagyatékát. Általában az a kedvencem, amit éppen olvasok és sikerül elmélyülni benne. Dosztojevszkij egy másik kedvenc, de volt olyan időszak, amikor csak Marquez regényeket olvastam. Ha elkezdek egy írót és megtetszik a stílusa, akkor elkezdem vég nélkül “fogyasztani”. A magyarok közül Polcz Alaine-t is szívesen olvasok.

– Kedvenc zenéd?

– PJ Harvey-t nagyon szeretem, mert minden egyes album, amivel jelentkezik, nagyon sajátos. Egy teljesen új világot tud építeni minden lemezen, ami szerintem komoly tehetségre vall. A legjobb koncertélményem a New Orderhez fűződik, ők inkább “táncolós” vonalat képviselnek.

– Hogyan képzeled el az életedet 5 év múlva?

– Szeretnék továbbra is itt Szegeden élni, és kihívásokkal teli munkát folytatni, amit össze tudok egyeztetni a magánéletemmel.

Lejegyezte: Tóth-Szeles Judit


Megosztás:
  • Facebook
  • Twitter
  • Google Bookmarks

0 Responses to “Pap Gizi: „Minőségi munkahely, minőségi eszközök””


  • No Comments

Leave a Reply