Egy factorys gyakornok Katalóniából: Luzcando Marín Daniel Alejandro

Barcelonából érkezett hozzánk Luzcando Marín Daniel Alejandro, aki a Leonardo programnak köszönhetően ügyfélkapcsolati menedzser gyakornokként dolgozik a Factorynál. Mint mondja, soha nem járt még Kelet-Európában, Szegedet építészetében az Osztrák-Magyar Monarchiáról szóló filmekben látott városokhoz hasonlítja. A magyar nyelv furcsa neki, és nehéz, de a nagyon fontos „Egészségedre!” szót a céges farsangi bulin – aminek időpontját érkezéséhez igazítottuk – jól megtanulta kiejteni, természetesen ehhez segítségére volt némi házipálinka…

– Mesélj magadról, honnan jöttél?

– Equadorban születtem és ott éltem 11 évig, majd Spanyolországba, Barcelonába költöztem, ott 12 évig éltem. Isztambulban erasmusos diákként kerültem, nagyon élveztem, minden megadott amit egy város adhat.

– Mit tanultál az egyetemen?

– Marketinget, reklámot és PR-t, először PR ügynökségnél szerettem volna dolgozni, de később a sors úgy hozta, hogy médiatervező lettem (media planner). Isztambulban kicsit változtattam, mert ugyanazon a szakon más tárgyakat tanítottak a török egyetemen. Lehetőségem adódott, hogy a moziról tanuljak. Nem gondoltam volna, hogy Isztambulban dolgozni is fogok, de az egyetemnek volt egy megállapodása a McCann Eriksonnal, hogy ők fogadnak marketinges hallgatókat. Nagyon jól jött, hogy spanyol vagyok, mert mi nagyon sok kávét iszunk és pont a Nescafé volt az egyik ügyfelük. Úgy gondolták, hogy illik hozzám, mert a törökök nem szeretik annyira ezt a fajta a kávét. Ez a gyakorlat csupán 3 hónapig tartott, de rengeteget tanultam az account managementről.

– Hogyan kerültél Isztambulba?

– Ez egy nagyon érdekes történet. Amikor harmadéves voltam az egyetemen, Spanyolországban beadtam a jelentkezésemet több céghez, és arra számítottam, hogy sokkal több helyről fognak felhívni, hogy behívjanak állásinterjúra, de nem így történt. Ekkor döntöttem úgy, hogy kihasználom az Erasmus ösztöndíj nyújtotta lehetőségeket. Három úticél közül választhattam: Prága, Tallin vagy a Galatasaray Egyetem Isztambulban. Egy barátom ajánlotta Törökországot, mert az általunk ismerttől teljesen más és nagyon érdekes kultúra. Az anyagi szempontok is szerepet játszottak, hiszen Barcelona nagyon drága város, és egy erasmusos diáknak különösen nehéz kijönnie az ösztöndíjból egy nyugat-európai nagyvárosban.

– Mi az ami a legjobban tetszett Isztambulban?

– Az, hogy keveredik a európai és az ázsiai mentalitás, és természetesen az ételek.

– Aztán jött a Factory, és Szeged…

– Igen, ez vicces volt… Az életem nagyobb részét Barcelonában töltöttem. Nem vagyok spanyol állampolgár, csak állandó lakos (permanent resident). Így sok korlátozással találkoztam, amikor európai uniós ösztöndíjakra pályáztam. Az utolsó pillanatban kaptam meg egy hiányzó dokumentumot, és nagyon gyorsan kellett döntenem, egy hetem volt arra hogy találjak egy céget, amelyik hajlando fogadni engem a Leonardo programban. 10 nap alatt több mint 70 e-mailt küldtem el különböző izlandi, lengyel, cseh, szlovén, német , holland és természetesen magyar cégeknek, mindet a LinkedIn segítségével találtam. Sokkal több választ vártam, de csak négy cég jelzett vissza. Hollandiában nem fizettek volna bért, Münchenben pedig szükség lett volna legalább alapfokú német nyelvtudásra. A két magyar cég között a gyorsaság döntött. A Factory nagyon gyors választ adott. Bolla Beának írtam, azonnal lement az állásinterjú Skypeon és két nappal később már fel is vettek. Mindenben megegyeztünk: a munkaidőben, bérben és feladatkörben.

– Mi a dolgod és mennyi ideig maradsz a Factorynál?

– Account menedzser gyakornok vagyok. 15 hetet tervezek, május 10-én mindenképp otthon kell lennem, Barcelonában és leadnom a Leonardo-s papírjaimat.

– Hogy tetszik Szeged?

– Először is, még sohasem jártam Kelet-Európában. A minap, amikor sétáltam a városban, észrevettem, hogy mennyire különbözik a város Barcelonától. Sokkal nyugodtabb, engem azokra a filmekre emlékeztet, amik az Osztrák-Magyar Monarchiáról szólnak, mint egy Sissy film. A kávék is olyanok, mint Ausztriában.

– Milyenek az emberek? Könnyen megérteted magad?

– Sokkal távolságtartóbbnak gondoltam őket, olyanoknak mint a németek, mert hasonló kultúrának gondolom. Kellemesen kellett csalódnom. Nagyon kedvesek és közvetlenek az emberek. Nem mindenki beszél angolul, például problémát okozott amikor buszjegyet próbáltam venni, nem tudtam elmagyarázni az eladónak, egy cetlit kellett neki odaadnom amin rajta volt, hogy mit szeretnék. A belvárosban sokkal jobb a helyzet, az éttermekben és boltokban tökéletesen beszélik az angolt, nagyon meglepődtem. A legelső napomon találkoztam egy hölggyel aki nem tudott angolul, de tökéletesen beszélt franciául, nagyon érdekesnek találtam. Én is beszélek franciául,  közel áll a spanyol nyelvhez.

– És mi a helyzet a katalánnal?

– Beszélem a katalánt is, hiszen majdnem az egész életemet Katalóniában éltem le, talán néhány szót keverek a spanyollal, de ez ott normális, az ott élő emberek állandóan váltogatják a spanyolt és katalánt. Nem mondom magam katalánnak, de ha valaki negatív hangnemben beszél róluk, akkor észreveszem magamon, hogy mérgessé válok.

És végül Dani bejegyzés a blogján Magyarországról:

„I have landed in Hungarian territory on saturday afternoon. It was a shinny day in Budapest. I was thinking about my future (where I am right now). I tough Budapest would be incredible. Unfortunately, I didn’t know really well Budapest. Just landed, I picked one ticket train to my new destination as Leonardo da Vinci, Szeged.

Szeged, Hungary, a medium town in south hungary, somewhere in Hortobagy (Great hungarian plain) with a border town history, once time austrian, german, romanian, serbian, ottoman and hungarian of course, is my new house for few months. A village or city, as you want to consider it.

Sunshine but freezing, austrian architecture with soviet reminiscence, functionality against accessories,  past and future. This landscape brings me up somewhere in my imagination. Maybe Sissy, the legendary austrian hungarian empress walking with her maidens alongside bridges. Maybe Mozart played his famous concerts in the Town. Possibly, my beloved ottomans were here, although as invaders, well, they were here.”

(Lejegyezte: Tóth-Szeles Judit)