Gyakornoki program, harmadik menet: így látják padavanjaink 1.

Júliusban indult a Factory harmadik gyakornoki programja. Ebben a félévben 4 új hallgató dolgozik az ügynökségnél. Interjúsorozatunkból kiderül, milyen kihívásokkal szembesülnek nap mint nap gyakornokaink, milyennek látják a Factoryt és hogy érzik magukat a cégnél. Az első részben Bozó Tünde pénzügyi gyakornokot faggattuk.

FactoryRiporter: Milyennek látod a Factoryt?
Tünde: Kreatívnak, fiatalosnak és dinamikusnak. Az itt dolgozó munkatársakat tehetségesnek tartom a szakmájukban.

FactoryRiporter: Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást?
Tünde
: Jól elvégezni azokat a feladatokat, amiket rám bíznak, és ezáltal elnyerni az emberek bizalmát és elérni azt, hogy elégedettek legyenek a munkámmal. Nem kihívásként, hanem tapasztalatszerzésként szeretném megélni a az itt töltött időt. Először nagyon idegen volt például a Mac, de mindent meg lehet tanulni.

FactoryRiporter: Hogy érzed itt magad?
Tünde: Ez az első „munkahelyem”, így teljesen idegen volt a helyzet. Az elején mindig szorongva jöttem dolgozni, de szerencsére sok kedves, segítőkész kolléga van, akikhez bátran fordulhatok a kérdéseimmel.

FactoryRiporter: Szakmailag hogy tudsz előrehaladni, sokat tanulsz?
Tünde: Nagy reményeket fűzök ehhez a gyakornoki pozícióhoz, és szeretném megismerni, hogy egy cég pénzügyi osztályán milyen feladatok vannak. Megtanulhatom a cég számlázó programját, sok újdonságot tudok meg az Excel-ről. Az elméletet végre a gyakorlatban is alkalmazhatom.

Megosztás:
  • Facebook
  • Twitter
  • Google Bookmarks

0 Responses to “Gyakornoki program, harmadik menet: így látják padavanjaink 1.”


  • No Comments

Leave a Reply