Ruzsa Norina: „mikor a kisgyerek először jár a vidámparkban”

Decemberben indult a Factory negyedik gyakornoki programja. Ebben a félévben 3 gyakornok dolgozik az ügynökségnél. Interjúsorozatunkban bemutatkoznak az új padavanok, kiderül, milyen kihívásokkal szembesülnek nap mint nap gyakornokaink, hogy érzik magukat a cégnél és milyenek látják a Factoryt. A második részben Ruzsa Norina account manager gyakornok mesél.

Milyennek látod a Factoryt?
– Nagyon dinamikus és fiatalos. Példaértékű az itt dolgozók ereje és elszántsága.

Hogy érzed itt magad?
– Az első héten egy teljesen ismeretlen és szokatlan világba csöppentem, de a munkatársak határtalan kedvességének és türelmének köszönhetően gyorsan elkezdtem a cég a szerves részének érezni magam.

Mi volt eddig a legszebb pillanatod a Factoryban?
– Minden pillanatnak megvan a maga  varázsa. Nem rendelkezek hasonló munkatapasztalattal, így mindent újdonságként élek meg. Pont mikor a kisgyermek először jár vidámparkban. És ahogy a kisgyerek én is izgatottan, árgus szemekkel állok a tapasztalatszerzés elébe. Ha mégis ki kell emelnem egy fontos momentumot, akkor az mindenképpen az első tárgyalás, amin részt vehettem.

Milyen volt a gyakornoki felvételid?
– A felvételi gyorsan és barátságosan zajlott, Blázy és Gizi volt bent. Kérdeztek az eddigi munkatapasztalataimról, a tanulmányaimról, a néptáncos múltamról és a nyelvtudásomról. Izgatottan, várakozással telt az interjút követő hét, majd egyik napról a másikra már a cég munkatársaként léptem be reggelente az ajtón.

Miért jelentkeztél a Factoryhoz, miért szeretted volna bejutni?
– A gyakorlatszerzés  a célom. Az egyetemen sajnos nincs lehetőség arra, hogy kellőképpen felkészítsék a hallgatókat az iskolát követő munka világára. Ismerőseimtől hallottam, hogy a Factory ezt megfelelően biztosítja a gyakornokai számára.

Mennyire ismerted korábban a céget?
– A cég munkásságáról és tevékenységéről jelentkezésem előtt is sokat hallottam de az interjú előtt a weboldalon is bővítettem tudásomat. A Gyakornoki Program Facebook-oldalához már korábban csatlakoztam, a végigböngészése után még elszántabban szerettem volna bekerülni ide.

Milyen feladatokat kapsz account manager gyakornokként?
– Kisebb-nagyobb projektmunkákban és az ügyféllel való kapcsolattartásban veszek részt.

Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást?
– Megfelelni az elvárásoknak és tökéletesen elvégezni a rám bízott feladatokat, minél jobban segíteni Bea (Bolla Bea, Norina mentora – szerk.) munkáját.

Szakmailag hogy tudsz előrehaladni, sokat tanulsz?
– Nem félek kérdezni, ha kell kétszer is, hiszen néma gyereknek anyja se érti szavát. A Mac használata volt az első kihívás és a belső rendszerek használatát is szoknom kellett.

Mennyire kapcsolódik az account manager illetve a munkaügy és társadalom biztosítási szak?
– Az alapképzésen a mukaügyre szakosodtam, de a „Kommunikációs készségeket fejlesztő és tárgyalás technikák” órán szerzett tudásomat jól tudom kamatoztatni a jelenlegi pozíciómban is.

Mi a hobbid?
– Több, mint 10 évig néptáncoltam a gyulai Körös néptáncegyüttesben. Az ott töltött évek során rengeteg élménnyel gazdagodtam, és az utazás iránti szenvedélyemet is megalapozta az az idő. Minden lehetőséget megragadok, hogy új helyeket, kultúrákat és embereket ismerhessek meg.

Milyen álmaidat szeretnéd megvalósítani?
– Szeretnék sokat utazni, most az elsődleges úti célom New York.

Hogyan képzeled el az életed 5 év múlva?
– Szeretnék 5 év múlva is legalább olyan boldog életet élni, mint most. Azt viszont nem tudom előre, hogy a boldogságom miben fog kiteljesedni, esetleg egy rég áhított munkában vagy családalapításban… Két hónappal ezelőtt még azt se hittem volna, hogy az idei nyarat az USA-ban fogom tölteni egy táborban. :)

Mi a kedvenc könyved?
– Az olyan  könyveket szeretem, amelyek iránymutatást próbálnak adni az élethez. Legutóbbi olvasmányom a Nővérem húga című kötet, csak ajánlani tudom, film is készült belőle.

Milyen zenét hallgatsz szívesen?
– A zene számomra az érzelmek kifejező eszköze, a fogyasztási szokásaim is eszerint alakulnak. Populárisabb zenét hallgatok, ha szórakozni készülök, takarítás vagy vezetés közben hangulatzenét teszek be…

Sorozatok vagy filmek? Mik a kedvenceid?
– Sorozatok terén két vonalon fut az érdeklődésem. Az egyiken  a bűnügyi sorozatok állnak, mint például CSI Miami Helyszínelők, Dr. Csont, stb, a másik vonalon pedig a csajos énemet elégítem ki, itt sűrűn váltogatják egymást az aktuálisan követett sorozatok.
Filmek terén mindenre nyitott vagyok, a pszicho-thriller műfajban már mindent végignéztem. Legutóbbi film, ami elgondolkodtatott, a Pí élete volt.

Megosztás:
  • Facebook
  • Twitter
  • Google Bookmarks

0 Responses to “Ruzsa Norina: „mikor a kisgyerek először jár a vidámparkban””


  • No Comments

Leave a Reply