a

Halászlé Fesztivál 2010

Amikor a hóhért akasztják

Az “Ellesett pillanatok” posztban említettem Husz Szabi kollegánkat, akinek fél arcát a buli alatt sűrűn eltakarta a Nikon márkajelzés.
Szerencsére volt olyan szemfüles asztaltárs, akinek sikerült elcsípni a kamera nélküli fotóst, így most mindenki megismerheti Szabit. Nem mellesleg vágásban is nagyon ott van, ő rakta össze az “Így őőő-zünk mi :) ” c. kisfilmet is.

Ellesett pillanatok 2.

Este a Classic Caféban folytatódott a buli, és persze itt is készültek hivatalos és “félhivatalos” fotók. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy mindenki nevében megdicsérjem a fotóst, Husz Szabit, aki derekasan állta a sarat, még úgy is, hogy a gépe vakuja rendetlenkedett.

Az étterem személyzete jó viselt minket és a díszítést is, a díszítés pedig kitűnően tűrte a megpróbáltatásokat.

Fellép a DAV

Kiosztottuk a HalOscarokat is. Ime legfiatalabb ügyfelünk: Witzl Tamás, Farmit Hungária Kft. :) (Top secret: Tamás indult a legjózanabb ügyfél címért is, de a szondapróbába beletört a bicskája.:) (Ezen megjegyzésre tett reklamációja alapján szeretnék korrigálni: csak egészen kis mértékű, szabad szemmel alig látható elszíneződést tapasztaltunk a szondán. A győzelemhez viszont ez is túl sok volt. :) )

Legmesszebbről, Ausztráliából Damien Naughton érkezett, a Sony Pictures Television Network képviseletében.


Cégen belül is osztottunk Oscart, legeslegjobb szövegírónk: Botyaaaaa!
Hallgassátok meg két szerzeményét az idei hivatalos halfeszt himnuszt és a tavalyi nagysikerű halkoholista himnuszt.

Halkoholistákat idén is teszteltünk, kerestük a legjózanabb ügyfelünket. Íme egy fotó arról, aki nem nyert (személyiségi jogokra hivatkozva nem adhatunk bővebb információt róla), a nyertes, Balog Józsi viszont elpárolgott, mielőtt elcsíphette volna a fotós.

A lányok, a lányok, a lányok angyalok, és nagyon jól főznek. Oscart érdemelt Gyöngy és Zsófi legjobb első bográcsban főtt marhapörköltje. A díjat Zsuzsa adta át.

Ezek után nem volt megállás, ünnepeltünk:
voltak, akik boában (Kati, Marcsi)

volt, aki cilinderben (Damien)

voltak, akik a lábukban a boogie-val (Eszter, Zsolt)

volt, aki transzban (Feri)

és olyan is, aki sörrel és cigivel a kezében. (Heszi, Milán)

A végére jöjjön egy találós kérdés: vajon rokona-e Ági Mick Jaggernek? A helyes megfejtéseket várjuk a kommentekben.

Ellesett pillanatok 1.

Itt még nem készült el a kaja, így Botya, Almási Peti, MCS és Csicsó a túlpart bográcsait nézik vágyakozva…

Ildi és Dani praktikusan dinnyeízű vattacukorral melegítettek a halászlére.

Béla közben repülőhalasat játszott a kislányával…

Saci is befutott Vencivel, aki már nem a legfiatalabb factorys; a dobogóról Ági kisfia, Sebi szorította le.

Bloggerünk, Évi, nem kímélte testi épségét egy-egy jó fotóért. Azért az arcán látszik egy kis aggodalom :

A Tamások és a sörök minden alkalommal fellelhetők a parton.

Úgy láttuk, Zsoltnak ízlett a Gyöngyi-Éva páros főzte halászlé.

Szép lassan benépesült Halléwood.

Az afterpartiról szigorú cenzúra után kerülnek fel a képek, hamarosan.